A középkori iszlám birodalomban számos köz- és magánfürdőt építettek a muszlimok, hogy mindenkor eleget tehessenek a rituális mosakodás szabályainak. Testük ápolása, szépségük és egészségük megőrzése világszemléletükből következett: úgy vélték, kötelességük gondoskodni az Allah által teremtett világ egészéről, beleértve saját testüket is. Egészségfogalmuk sajátosságai közé tartozott abbéli hitük, hogy a világban minden mindennel összefügg, és hogy az ember maga is sokat tehet egészsége érdekében. A fürdőzés és a hamamokban gyakorolt szépségápolási és egészségvédő eljárások ehhez nagyban hozzájárultak. Muszlim nők, férfiak és gyerekek töltötték meg az iszlám birodalom fürdőit azokban az évszázadokban, amikor a középkori Európában csak kevés gondot fordítottak a személyes higiénére.
A muszlim hívők mindegyikének állandó kötelessége a (rituális) mosakodás, ezért városaikban – Keleten és Nyugaton egyaránt – már a középkorban igen fejlett fürdőkultúra alakult ki. A lakóházakon belül található fürdők mellett nagy számban elterjedtek és óriási népszerűségre tettek szert a középkor során azok a közfürdők (arab nevükön hamam-ok), ahová a kisebb gyerekek – nemüktől függetlenül – édesanyjukkal és nőrokonaikkal jártak, általában hetente egyszer.
Cagaloglu Hamam, Istanbul 1741-ben épült fürdője
Az iszlám kultúrában a zubogó források és szökőkutak, a szemet gyönyörködtető vízmedencék legalább annyira szolgálták a hívők lelkének, mint testének a felüdülését. A fürdők azonban még jelentősebb szerepet töltöttek be a muszlimok életében: e helyszíneken tisztálkodás közben nem csupán a szemükkel, hanem valamennyi érzékszervükkel megtapasztalhatták a felfrissülést, az újjászületést, magát az isteni harmóniát. A hamam ezért a szent és a profán keresztpontjában álló, sajátos intézmény volt az iszlám kultúrában, és – bár építészetileg számos megoldást a Bizánci birodalomban megismert római thermákból merítettek az arabok – mind megjelenésében, mind pedig jelentőségét tekintve a muszlim fürdő minden korábbi hasonló építményt felülmúlt.
A fürdő elkülönített részei a rituális megtisztulás különböző lépéseit szimbolizálták, építészeti megjelenítése pedig olyan esztétikus – sokszor pazar – volt, hogy a hamam valóban maga volt a „földi Paradicsom”. A fürdő bejáratánál voltak megtalálhatóak az öltözők, és itt volt a színtere a tisztálkodáshoz szükséges kellékek beszerzésének is: lehetett törölközőt vagy köntöst kölcsönözni, haj- és testápoló szereket vásárolni.
A fürdőzés szabályai lefektettek voltak, maga a termek elrendezése kijelölte a művelet menetét, hiszen a különböző hőfokú termekből csak meghatározott sorrendben lehetett továbbhaladni (meleg – langyos – hideg – száraz). Abd al-Latíf al-Bagdadi a 12. századi kairói nyilvános fürdők kapcsán azt tanácsolta a (férfi) fürdőzőknek fentebb már idézett művében, hogy töltsenek el kis időt az első teremben, aztán a második és harmadik medencében, és végezetül pihenjenek le egy puha heverőre, hogy testük elkezdjen izzadni. Azután törölközzenek meg többször is egy tiszta vászonkendővel, és ha már eleget izzadtak, menjenek a hamam elkülönített részébe, és végezzék el a rituális mosakodást, majd üljenek bele egy kád kellemesen langyos vízbe, és szappannal mosakodjanak meg. Ezt követően dörzsöljék be testüket az évszakhoz illő ecettel, és tisztogassák le bőrüket vízzel vagy krémek segítségével. Ezután újra mártózzanak meg egy vízzel teli kádban, és a fürdőből való távozás előtt alaposan töröljék szárazra testüket rózsa- vagy ámbraillatú kendővel.
Ezek a kendők jellemzően pamut vagy len alapanyagból készültek, esetleg ezek kombinációjából, nedvszívó képességük rendkívül jónak mondható volt, hamar száradtak, nedvesen is könnyűek maradtak, így hamarosan nagy népszerűségre tettek szert. A XVII. században a török Bursa városában kezdték a helyi takácsok a népszerű kelmék által útjára indult divatot komolyan venni, és hagyományos hímzéssel díszítve próbálták portékájukat mind csalogatóbbá tenni. A szép motívumok az Ottomán uralkodók felségeinek is feltűntek, és fürdőlátogatásaik alkalmaira mind újabb és újabb minták elkészítésére adtak megbízást a mestereknek, így ösztönözve a szövéstechnika fejlődését. A hurkok megjelenését a törölközők felületén a XVIII. századra teszik a kutatók, feltehetőleg elsődleges célja a kelmék díszítése volt, azonban felülmúlhatatlan nedvszívó képessége hamar minden törölköző elengedhetetlen alkotóelemévé tette.
Hagyományos szövőszék
Az oszmán birodalom térhódítása a fürdőkultúra és ezzel együtt a törölközők elterjedését is elősegítette, és bár eleinte csak a kiváltságosok tudták megfizetni a kézimunkával készülő méregdrága darabokat, a XIX. században megjelenő ipari termelés és a gyapotkereskedelem jótékony hatására az árak széles körben elérhetővé tették ezeket a mindennapjainkban oly nagy szerepet játszó textíliákat.
Ha te is szeretnéd megtapasztalni az isteni harmóniát, gyere és rendelj legszebb törölközőink közül az armona törölköző webshopjából:
https://www.armona.hu/
Cikkünkhöz http://terebess.hu/keletkultinfo/paradicsom.html oldal írásait is felhasználtuk.
